1978
Kraftwerk – The Man Machine
A The Man-Machine új koncepcionális csavart vitt a Kraftwerk kortárs művészetébe. Az ikonikus borító El Liszickijt, a modernista orosz művészt idézte, a dalok témájaként megjelent a nagyvárosi elidegenedés egyre automatizáltabb világa, az űrkorszak technikája és a hírnév üres csillogása.
A The Man-Machine a zenekar legidőtlenebb kompozícióinak némelyikét is tartalmazza. Ralf Hütter panaszos hangja fájdalmas romantikát kölcsönöz a Neon Lightsnak, a The Model a divatipar keserűen gúnyos szatírája, s annyira megelőzte saját korát, hogy három évvel az album megjelenése után lett brit listavezető. A hírességek vonzerejéből elő kultúra e profetikus pillanatképe a Kraftwerk egyik legismertebb száma, s művészek több nemzedékét ihlette meg a ’80-as évek szintipop úttörőitől kezdve a mai „electroclash” mozgalomig.
A The Man-Machine nemcsak óriási utóhatása, hanem ökonómiája miatt is figyelemre méltó. Közelebbi vizsgálatakor észrevehetjük a ritmus repetitív motívumainak parányi variációit, és a szintetizátoros része már-már klasszikus zenei összjátékát. Hetedik albumával a Kraftwerk bebizonyította, hogy az elektronikus zene ereje nem a hangbűvészkedésben, hanem a zenei egyszerűség tudományában rejlik.
„Nagyon unalmasnak találjuk a pózolást. A robotok sokkal jobban csinálják, türelmesebbek.” (Ralf Hütter, 1991)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése