Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy mikrofon... Akár kezdődhetne így is e kis történet, de mégsem. A mi nap jutott eszembe cigizék közben odakinn a farkasordító hidegben, hogy milyen sok közöm volt a mikrofonhoz. Akik ismernek azok tudják, hogy általános és középiskolában is ráadióztam. De vannak amit sokan nem tudnak.
Az egész történet a mikrofonnal még 12 éves koromban kezdődött. Nyári szünetben az utcabeliekkel nagyon unatkoztunk és kitaláltuk, hogy rendezzünk vetélkedőket kinn az aszfalton. Sok készülődés után megszerveztük a versenyeket még a környékbeli utcákból is jöttek hasonló korú gyerekek a játékra. Emlékszem 100 forint volt a nevezési díj és azzal a címszóval illetük ezt az összeget, hogy a verseny végén mindenki visszakapja. Ez így is volt, persze nem a százast adtuk vissza, hanem vettünk belőle nyereményeket. Napsütéses nyári napon kipakoltam a zenés cuccot, előtte építettem egy kezdetleges keverőt, hogy a mikrofon és a zene egyszerre tudjon szólni, mint a majálison a nagyoknál, Komáromi Laci bácsiéknál. Én voltam a műsorvezető, zengett az egész utca tőlünk, és még a másik, szomszédos utcákban is lehetett hallani "gyönyörűen felkonferált" mondataimat, így a szülők is élvezhették a verseny minden pillanatát és tudták, hogy jó kezekben vannak a gyerekek.
Erre a történetre majd másfél év elteltével jött az a felkérés, hogy legyek benne az iskolarádióban, ugyanis akkor már nagy "dj-ként" ismertek sokan a sulibéli osztálybulikról mint diákok, mint tanárok. Így én lettem a Diákstúdió első zenei szerkesztője. Mivel nyolcadik osztályos voltam, így csak fél évig tudtam betölteni ezt a titulust. Még ma is meg van az a Coca-Colás üveg amit névreszólóan kaptam a búcsúztatásomkor, meg az ellenőrző is meg van amiben igazgatói dícséretet kaptam iskolánk akkor igazgatójától aki most városunk polgármestere.
Nem álltunk itt meg. Jött a középiskola. Első kérdésem mi volt az osztályfőnökhöz? Valaki? Hát persze az, hogy: "Van-e iskolarádió itt?" Volt. Első éves koromban kezdett beindulni, kaptunk saját stúdiót lennt az XT és az AT termek mellett, az akkor még kopottas ajtajú garázs egyik szobájában. Mivel a technikus kolléga nagyon nagyon lassan húzta ki a kéteres, hagyományos árnyékolt vezetéket így csak akkor indult el az adás mikor már második évfolyamos voltam. Azt hiszem decemberben indultunk be a téli szünet előtti héten voltak a próba adások. Első évben nagyon kezdeti jelleggel voltunk, szünetekben inkább zene szólt és néha böffentettünk valamit a mikrofonba, mintsem, hogy komoly műsoraink lettek volna. Következő évtől én lettem a stúdióvezető s hirdettünk felvételt, mivel nagyon kevesen voltunk. Jöttek is szép számmal. Minden napra jutott egy ember, volt aki párban, volt aki egyedül vitte az adást, színvonalas műsoraink voltak. Ebben az évben a Diákrádiósok Vajda Péter emlékversenyére is eljutottunk Szarvasra, mely 2004. június 3-5. között került megrendezésre. Ötödik helyezést értünk el, de boldogok voltunk mert bejutottunk egy olyan versenyre ahol sok szép ötletet lehet összegyűjteni. Mire végzős lettem már rutinná vált az interjú készítés. Készítettem interjút a Desperadoval (2003), a Groove House-zal (2004) és MC Hawerrel meg Teknővel (2005) a farsangokon, illetve iskolánk névadójának, Móricz Zsigmond unokájával. Sajnos a vége nagyon csúnyára sikeredett. Az egyik kolléganővel hatalmi harcokat vívtunk, ugyanis nagy szerette volna ő azt a pozíciót amiben én voltam 2 évig. Azt hitte, hogy Ő majd jobb lesz nálam és megmutatja majd nekem. Így egyszer egy reggelen előtört belőle a féltékenység és lehordott minden szarnak, hogy nem őt akarom utódomnak, ezt abból az alaptalan feltételezésből gondolta ki, hogy az egyik újonc kislánynak elmondtam, hogy hogy szoktuk a Móricz-napot csinálni. Ezt ő félreértette. Az állítása és a vágyai nem jöttek be, nem működött már úgy a rádió, mint az "én koromban", szinte semmi adás nem volt.
Az egyetemen is rádióztam, és nagyon komoly lépés volt a berendezett stúdió, keverőszoba, bemondószoba hangszigetelten a mi, középiskolás stúdiónkhoz képest ahol néha még fűtés is alig volt. A mai napig emlékezni fogok arra a műsorra amit ketten csináltunk Alice-szel. A műsor címe: SZTRÁJK! volt, a név onnan jött, hogy akkoriban sok volt a vasutas sztrájk és egyszer csak így beugrott. Az utolsó adáson sajnos nem lehettem ott, az influenza legyőzött.
Ennyi a pályafutásom eddig a mikrofonnal, nem tudom mit hoz a jövő, de szívesen emlékszem vissza ezekre az időkre. Most jut eszembe, hogy az egyik Móricz-nap teljes hanganyaga (majd 6 óra hosszú, többségében Gönczi Károly tanárúr hangjával tarkított) itt lapul a fiókomban. Középiskolai pályafutásom legszebb pontjának ezen nap technikai levezénylését és rögzítését tartom.
Update 2010.12.18: Most jutott eszembe, hogy egyik évben még fiatal koromban szerepeltem a Party rádióban, mint születésnapos, élő műsorban köszöntöttek fel.
