Elérkezett a hajnal a maga gyönyörű pompájával. Galaktikus utazóink lassan nyitogatják szemüket, fülüket trombitaszó üti meg, amely kertből szivárog be az ablakon át. Mindenkinek a szeme csukva épp, hogy csak felébredtek. Az egyikőjük még félálomba odamegy az ablakhoz és kinéz rajta, hogy honnan is jöhet ez a "lárma" ily kora reggel. Látja, hogy az egyik öreg játszik kinn a padon. Ő még ott maradt, a másik zenész már tovább állt.
Az eső elállt, kel fel a nap, lassan bekúszik fénye a szobába az ablakokon át. A többiek is lassan ébredeznek, kinyitják szemeiket, s csodálkoznak a hajnal fényein, mely szivárvány színeivel fokozatosan betölti a szobát. Szó szerint táncolni kezdenek a fények a szobában, meg-meg törnek az ablaküvegen maradt esőcseppeken. Piros, sárga, zöld, kék fénynyalábok járnák misztikus hajnali táncukat benn a szobában.
A nyalábok, mintha élnének, utazóink testén körbe-körbe futkároznak, a szobát teljesen megtöltik. Olyan, mintha egy nagy szivárványban ébredtek volna. A fény öltözteti utazóinkat a szivárvány ruhájába, mely pihekönnyű, s a maga valóságában is kézzel fogható ruhadarab. Amikor elindultak a Földről, még nem is sejtették, hogy valóságos csodákban lesz részük.
A fényjátéknak lassan vége szakad, s az ablakon még mindig szűrődik be a kertből a trombitaszó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése